2017.10.30.

Csillagközi ultraibolya sugárzást vizsgáló rakétaszonda

Az ultraibolya sugárzás legnagyobb részét légkörünk elnyeli, így a világűr e sugárzását a földfelszínről nem tudjuk tanulmányozni. A leghatékonyabb és legolcsóbb módszer a rakétaszondák használata – vagyis a felső légkörbe fellőtt eszközöké, amelyekkel kikerülhetünk a légköri UV-szűrő rétegek fölé. Az első ilyen rakétaszondás kísérletre október 30-án kerül majd sor, a szonda a White Sands rakétabázisról indul és 15 perces útja során speciális, ultraibolya tartományban mérő eszközével az intergalaktikus gázt vizsgálja majd. Műszerét DEUCE-nak (Dual-channel Extreme Ultraviolet Continuum Experiment) hívják, és a Nagy Kutya két fényes, fiatal csillaga (a béta és az epszilon jelű csillagok) körüli régiót mérik majd. A mostani fellövésben a béta jelű csillagot mérik, a második fellövésre pedig majd 2018. decemberében kerítenek sort, akkor az epszilon jelű csillagot fogja ugyanezen műszer megvizsgálni.
A világűrt kitöltő intergalaktikus gáz ionizált állapotát szeretnék vizsgálni, elméletben ugyanis ezt a gázt a galaxisokban a csillagkeletkezés során kibocsátott ultraibolya sugárzás ionizálja, azonban eddig nem volt erre vonatkozó pontos mérés. A földi légkör szűrő hatásán kívül szintén igen hatékony szűrő hatású a csillagközi térben lévő semleges állapotú hidrogén is, ezért fontos, hogy viszonylag közeli csillagokat tudjanak megvizsgálni. A nevezett két forró, fiatal csillag kellően közel van (a béta kb. 500, az epszilon kb. 430 fényévre) hozzánk, így a fényüket nem nyeli el a csillagközi gáz míg a Földig elér, ezért kiváló lehetőség annak az elméletnek a vizsgálatára, hogy elegendő-e a kibocsátott sugárzás az intergalaktikus gáz ionizálásához.

A műszert egy Black Brant IX jelű, kétfokozatú rakéta viszi fel, e rakéta 300 km magasságba tud feljutni. A NASA évente átlag 20 rakétaszondás kísérletet hajt végre, ezeket a Wallops, a White Sands, illetve az alaszkai Poker Flat rakétabázisról indítják el. A kis méretű és kis tömegű rakétaszondák alkalmasak újonnan kifejlesztett eszközök tesztelésére, illetve magaslégköri vagy csillagászati mérések végrehajtására. A rakétaszondák viszonylag kis sebességgel repülnek, 5-20 percet töltenek el a világűrben, további előnyük, hogy az orbitális pályára állított szondák igen magas költségéhez és sok éves előkészítéséhez képest „pillanatok alatt” (akár 3 hónapon belül) összeállítható egy-egy ilyen teszt. Ennek köszönhetően az új felfedezések, jelenségek gyors vizsgálatára is lehetőséget ad (ilyen volt a Shoemaker-Levy üstökös Jupiterbe csapódása hatásainak vizsgálata 1994-ben), illetve ezekben gyors előkészítés miatt a lehető legújabb technikai vívmányokat is használni lehet.

Eredeti angol nyelvű cikk ITT olvasható.

Fordította: Landy-Gyebnár Mónika
(További fordítások a szerzőtől facebookon:  Égen – Földön – Föld alatt)

Nincs még értékelés

Értékelés

About the Author: