A Marson a szerves molekulák létére az első közvetlen bizonyítékot a Curiosity rover adta, amikor 2015-ben kimutatta a nyomaikat az akkor fúrással kinyert talajminta elemzésével. Ez persze távolról sem jelenti azt, hogy ezek az anyagok a Marson alakultak volna ki élőlények segítségével – egy új kutatás azt vizsgálta, milyen világűr-béli források révén kerülhetnek a Marsra a szerves molekulák.

Korábbi feltételezések szerint a bolygóközi por lehet a szinte kizárólagos forrása a szerves anyagoknak, e porszemcsék azok, amelyeket itt a Földön a légkörbe érkezésük és felizzásuk során hullócsillagokként látunk. A porszemcsékre tapadt molekulák potyautasként érhették el a marsi felszínt, ahol egészen addig fennmaradhattak, míg a napsugárzás fel nem bontotta őket. Míg a felszínen csak néhány órát maradhatnak egyben e molekulák, a roncsoló ultraibolya sugarak azonban csak kb. 0,7 mm mélységig jutnak a talajba, viszont a marsi szelek annyiszor átkavarják a felszíni port, hogy pár ezer év alatt így is eltűnnek a szerves anyagok. Pont a gyors lebomlásuk miatt a talált molekuláknak a geológiai közelmúltban kellett megérkezniük a vörös bolygóra, ám nem származhattak csak a finoman a felszínre hulló porszemcsékből sem.

Holland és amerikai kutatók azt feltételezték, hogy a szerves anyagoknak legalább egy része üstökösökből és aszteroidákból eredhet, ám ennek az arányát nem ismerhették. A kiderítéséhez a Groningeni Egyetem szuperszámítógépét hívták segítségül, s a Naprendszer több százezernyi ismert kisbolygóját és sok száz üstökösét a számítógépes modellbe építve néhány héten keresztül futottak a különböző szimulációk a szuperszámítógépen. A számításokhoz a Nap, a bolygók gravitációs hatását, és Naprendszerben keringő kisebb égitestek – üstökösök, illetve aszteroidák pályáit vették alapul, és több millió éves időszakokra bontva vizsgálták a lehetséges becsapódásokat. Különösen a C-típusú, szénben gazdag aszteroidákra figyeltek, mivel a többi hasonló égitest igen kis mennyiségű szénnel járulhatna csak hozzá a szerves anyagokhoz.
Kiszámították, hogy hányszor és milyen égitestekkel találkozik a Mars, s ezekből milyen mennyiségű szerves anyag (illetve az ezekben lévő szén) juthat a bolygóra.
A marsi felszínbe csapódó nagyobb égitestek nemcsak a felszínre, hanem a mélyebb talajrétegekbe is bejuttatják a hordozott szerves anyagokat, így azok a felszínt érő roncsoló napsugárzástól védetten képesek átvészelni hosszabb időt is. A Curiosity által fellelt molekulák is így maradhattak fenn a Gale-kráterben lévő kőzetekben. A becsapódási kráterek közelében (a kráterek középpontjától kb. 150 km távolságig) található szerves anyagok a feltételezésük szerint a becsapódó nagyobb égitestekből eredhetnek, míg a bolygó felszínén másutt egyenletesen eloszló mennyiségű molekulák a bolygóközi pornak köszönhetőek.
A számítások alapján a bolygóközi porból évente 129 tonna szén ered, 13 tonna származik az üstökösök becsapódásából, a kisbolygók becsapódásából pedig 50 tonna jut a Marsra.

A kutatócsoport következő vizsgálatában hasonló szimuláció segítségével azt szeretné kideríteni, hogy a Merkúr felszínére milyen mennyiségű víz kerülhet a legbelső bolygóra becsapódó üstökösök és aszteroidák révén.

A kutatás eredményét az Icaros folyóirat jelentette meg március 9-én.

Landy-Gyebnár Mónika
(További fordítások a szerzőtől facebookon:  Égen – Földön – Föld alatt)