A NASA OSIRIS-REx mintagyűjtő szondája december elején érkezett meg, s e hónap vége óta a (101955) Bennu aszteroida szoros közelségében kering. Az hamar kiderült, hogy a kis égitest felszíne sokkal tagoltabb, mint várták (a helyzet hasonló a japán szonda által felkeresett Ryugu-hoz), számtalan szikla és nagy méretű törmelék borítja, e tény pedig a mintagyűjtő manőver újratervezését is szükségessé teszi.
Azonban január 6-án egy igazán nem várt jelenséget örökített meg a szonda navigációs kamerája: a Bennu felszínéből egy adag apró kőzet „kitört”. A felszínből kiszabadult apró szemcsékre ezt követően már szándékosan „vadászott” a szonda, az irányító személyzet átprogramozta a megfigyelési tervet, s gyakrabban készített felvételeket a szonda az aszteroidáról s annak közvetlen környezetéről. Egy ilyen alkalom során, január 19-én született meg a cikk illusztrációja is. A több alkalommal is észlelt kitörések esetén magukat a kisbolygó felszínétől eltávolodott részecskéket is tudták követni, s azt is, hogy ezek kis ideig a Bennu körüli pályán keringtek, majd visszahulltak annak felszínére.
Az első részecskekitörést 1,6km keringési magasságból észlelte a szonda, gyors vizsgálat után kiderült, hogy ez az apró törmelék nem jelent veszélyt a szondára, így az tovább is a kisbolygóhoz igen közel keringhet. A kitöréseket s ezek lehetséges okait jelenleg is elemzik.

A felszínt borító kőréteg is nagy meglepetés volt, a Földről elvégzett termikus tehetetlenségi és radaros megfigyelések alapján sokkal egyenletesebb, simább felszínt vártak, amelyen csak pár centis kavicsok hevernek. A földi méréseket számszerű eredményeit a szonda a helyszínen igazolta, azonban nagyon úgy fest, hogy az ezen adatok alapján készített számítógépes modellezés nem állja meg a helyét a valós kisbolygó felszínnel szemben. Ez azonban a modell finomítását, a hiba kiküszöbölését is lehetővé (és szükségessé) teszi, a Bennu közelében tett mérések, megfigyelések segítségével.
E kövek miatt a mintavételező manővert is alaposan át kell tervezni: eredetileg egy 50 méteres átmérőjű kerek régiót kellett volna kijelölni a szonda érintő leszállásához, amelynek során kiemelheti a majdan hazahozandó mintát. A helyzet szinte teljesen olyan, mint a Ryugu aszteroida esetében, ott a japán irányítóknak kellett alaposan átgondolni a mintavételező manőver helyszínét, mivel az a kisbolygó is sokkal tagoltabb felszínű, mint várták. Most az OSIRIS-REx irányítócsapata is azon munkálkodik, hogy találjon egy olyan, a tervezettnél lényegesen kisebb, ám kellően sima felületet a Bennu felszínén, ahonnan még biztonságosan végrehajthatja a szonda a mintavételező manővert. Ehhez jelenleg az egyébként kevéske, 5-20 méteres átmérőjű célpontok közt keres megfelelőt a csapat. A mintavételezésnél sokkal precízebb eljárásra lesz szükség, a felszín megközelítésének ehhez szükséges új pályaadatain is dolgozik az irányítás.

Az irányítás már eddig is bizonyította, hogy ügyes megoldásokkal túlszárnyalhatóak a szonda tervezésekor felállított teljesítménykorlátai, így biztosak abban is, hogy az új leszálló manőver tervezésében is találnak tökéletes megoldást majd.
A szonda irányítói beszámoltak arról is, hogy már sikerült megmérniük a Jarkovszkij–O’Keefe–Radzievskii–Paddack-hatást (rövidebb angol nevén YORP-hatást) is a Bennu-n, ez a hatás az égitest felszínének részeit egyenetlenül érő megvilágításból (felmelegedésből) és a szintén egyenetlenül visszasugárzott hőből adódó apró pályaváltozást jelenti. A Bennu évszázadonként egy másodperccel lassabban forog a saját tengelye körül a YORP-hatásnak köszönhetően.

Az eddigi mérési eredményekről a Nature március 19-i cikkében számolt be az OSIRIS-REx csapata.

A Nature cikk megírása óta történtekkel kiegészítve a szonda irányítócsapata is közzé tette a fejleményeket.

Landy-Gyebnár Mónika
(További fordítások a szerzőtől facebookon:  Égen – Földön – Föld alatt)