2018.07.26.

Adjunk nevet az ExoMars roverének!

Az Európai Űrügynökség 2020-ban tervezi a brit építésű, a marsi múlt és az élet esetleges nyomai után kutató rover fellövését, az eszköz 2021 márciusában landol majd a vörös bolygón. A rover az első olyan eszköz lesz, amelyik mozogni és a talaj mélyebb rétegeiből is tud majd mintát venni, s ezeket aztán saját ultramodern eszközeivel elemezheti is.
Napenergiával működik, de az akkumulátorai és fűtőegységei is a legmodernebbek lesznek, így a sötét és hideg időszakot is átvészeli majd.

A rover küllemét bemutató videó

A nagyreményű marsjáró névadási versenyét egy pénteki eseményen hirdették meg, a Farnborough Nemzetközi Légishow-n Tim Peake brit űrhajós jelentette be, hogy az önjáró laboratórium nevét a beérkező névjavaslatok alapján fogják kiválasztani, s most vált elérhetővé az a felület is, ahol a javaslatainkat megtehetjük.
A rovert az Airbus építi, a versenyt a Brit Űrügynökség hirdette meg s bárki (kiskorúak is) jelezheti az ötletét rövid indoklással együtt.
Aki szeretne névadási javaslattal élni, itt teheti meg.

Az eredeti angol nyelű cikk ide kattintás után elérhető.

Landy-Gyebnár Mónika
(További fordítások a szerzőtől facebookon:  Égen – Földön – Föld alatt)

About the Author: