Jó ideje foglalkoztatja a csillagászokat, hogy mi okozhatja a Tejútrendszer külsőbb régiójának csavarodott alakját. A Gaia műhold méréseinek friss elemzése szerint elképzelhető, hogy egy épp belénk olvadó kisebb galaxis a tettes.
Már az 1950-es évek végén kiderült, hogy a Tejútrendszer korongja egyik felén felfelé, másik felén lefelé csavarodik, ennek okára számos elmélet született az intergalaktikus mágneses tér hatásától kezdve, valamely kísérőgalaxisunk árapályhatásán át, a sötét anyagból felépülő, de aszimmetrikus galaktikus haló jelenlétéig, amely, egyenetlen eloszlásával képes volna a gravitációja révén meggörbíteni a galaxisunkat.

A Gaia második nyilvánosságra hozott adatgyűjteményét (DR2) használta fel a Tejút e különös viselkedésének vizsgálatára egy német-olasz kutatócsoport, s a munkájuk nyomán bebizonyosodott, hogy az észlelt csavarodás nem állandó, hanem időben változó, ezt már régóta sejtették a csillagászok. E jelenség voltaképp a jól ismert precesszió, amelynek pontos mértékét számította most ki a kutatócsoport a Gaia adataiból.

Ez a sebesség bizonyult árulkodónak az okot illetően: jóval gyorsabb ugyanis, mint amit akár az intergalaktikus mágneses tér, vagy valamely régmúltban volt folyamat, akár az aszimmetrikus sötétanyag-haló képes lenne kelteni, így csakis valami, e folyamatoknál erőteljesebb jelenség keltheti – például egy másik galaxissal most zajló ütközés.
A számítások alapján a csavarodás 600-700 millió év alatt járja körbe a Tejútrendszert, ez pedig jóval gyorsabb, mint a modellek alapján várták, például a nem szimmetrikus halóból adódó helyzet esetén. Azonban ez még mindig kisebb sebesség, mint amivel a csillagok keringenek a galaxisunkban, például a Nap kb. 220 millió év alatt tesz meg egy kört a Tejútrendszer középpontja körül.

Az egyelőre kérdés még, hogy melyik kísérő törpegalaxissal való ütközésünk hozta létre a csavarodást, és mikor kezdődhetett ez az ütközés. Az egyik jelölt a Sagittarius törpegalaxis, amelyről úgy tartják, több alkalommal is átvonult már a Tejútrendszer korongján, előbb-utóbb beolvad a galaxisunkba, s ez a folyamat pedig most is zajlik.
A Gaia segítségével korábban már találtak nyomokat a közeli és távoli múltban lezajlott ütközésre a galaxisunkban, az ilyen események nyomait egyes csillagcsoportok mozgásán keresztül érzékelni tudjuk az esemény után évmilliárdokkal is. A Gaia hatodik éve működik már, és folytatja a munkát tovább, a következő két adatcsomagját az idei év második felében, majd 2021-ben tervezik nyilvánosságra hozni.

A kutatásrók a Nature Astronomy számolt be március 2-án. A cikk az arXiv oldalán hozzáférhető.

Az eredeti angol nyelvű publikáció itt olvasható.

Landy-Gyebnár Mónika
(További fordítások a szerzőtől facebookon:  Égen – Földön – Föld alatt)