A Parker napszonda műszerei remekül működnek!
Épp csak egy hónapja indult útjára a Napunk vizsgálatára készült Parker űrszonda, s máris remek hírrel szolgált az irányítócsapata: a szonda műszerei a kiválóan működnek!
A szonda ugyan még nem a célpontját, vagyis anyacsillagunkat leste meg a tesztüzemben, de a berendezéseinek üzemképességét ellenőrizni másképp is lehetett.
Nemcsak a műszerek kalibrálására szolgálnak ezek az adatok, amelyeket most a szonda visszaküldött a Földre, hanem arra is rápillanthatunk már, amit a napszélből a még a Földhöz közelebbi távolságon mérhet.
A WISPR (Wide-field Imager for Solar Probe), a napszonda nagylátószögű képalkotó berendezése) két távcsövét szeptember elején tesztelték először, akkor még zárt üzemmódban, majd 9-én kinyitották a takaró ablakokat s elkészülhettek az első valódi felvételei is. A felvétel alapján ellenőrizték, hogy megfelelő irányba néznek-e a műszerek, ehhez a csillagok elhelyezkedését használták. A felvételen a Tejút sávjának központi része látható a Skorpió csillagképpel (az Antares a Naptól kb.90 fok látszó távolságban van), s a jobb oldali fényes objektum a Jupiter. Amint a szonda közelebb jut majd a Naphoz, a WISPR már más irányba fog nézni, s a koronából kiáramló napszél látványát fogja megörökíteni igen közelről, így a finom részleteket is láthatjuk majd.
A FIELDS műszere a Nap légkörének elektromos és mágneses terét méri, s ezek nagyságát, alakját fogja bemutatni a vizsgálataival, e mérések jelentik majd az alapját annak, hogy megértsük, miért forróbb több százszor a napkorona, mint az alatta lévő felszín. A műszerek nem sokkal a működésük beindítása után máris tetten érték egy napkitörés rádiójeleit, a jelek pedig teljesen azonosak egy másik, régebb óta működő napszonda hasonló mérésének eredményével. A műszer a bekapcsolásakor még a szonda saját mágnességét mérte, azonban ahogy a tartókart, amin elhelyezték kitolták a szondától távolabbra, már a valós külső mágnességet detektálta.
Az „ISʘIS” nevű műszer a nagyenergiás részecskéket méri, amelyek pl. a flerek és koronakidobódások során távoznak csillagunkból. (A műszer neve rövidítésének közepén a Nap szimbóluma látható, egy karika, a közepén ponttal.) Az ISIS az energiaspektrum két végét méri majd az EPI-Hi és EPI-Lo nevű szenzoraival, s egyelőre még alacsony feszültség alá helyezték csak őket a tesztelésre, ám az éles működési időszakban teljes feszültséget kapnak majd. Így is az elvártaknak teljesen megfelelő mérést produkálta az ISIS. Az EPI-Lo a kozmikus sugárzásból érkező részecskéket észlelte, az EPI-Hi pedig már a Napból származó hélium és hidrogén jelenlétét észlelte – ezekből, s a nehezebb elemekből s a még nagyobb energiájú részecskékből is jóval nagyobb mennyiség jelenik meg a mérésekben a Nap közelébe érve.
Az eszköz párja a kisenergiás részecskéket mérő SWEAP. A részecskék, vagyis az áramló napszélben utazó elektronok, ionok vizsgálatára szolgál két szenzora, egy pedig a szonda hőpajzsa mögül kikukkantva a napszél közvetlen „becsapódását” érzékeli. Ez utóbbi esetén azt várták, hogy első mérésében csak zajt fog érzékelni, azonban amint bekapcsolták a műszert, máris begyűjtött egy jó adagot a napszél részecskéiből. A másik két szenzor is jól vizsgázott, ráadásul ionokat is sikerült mérni, ami valószínűleg ritkaság lesz, mivel ezek csak egyenes vonalban terjednek s a műszernek a szonda mozgásában meghatározott iránya miatt nem túl sok lehetősége lesz rá, hogy megfelelő helyre nézzen; az elektronokat mérő szenzor viszont gyakorlatilag állandóan érzékelheti a jóval kevésbé kötött mozgású elektronok áramlását.
A nagy érzékenységű műszerek első tesztjei alapján az irányító-kutató csoport nagy reményeket fűz a Parker hamarosan élesben is beinduló munkájából születő alapvető fontosságú felfedezésekhez.
A tesztüzem első eredményeinek képei ITT megnézhetőek.
Az eredeti angol nyelű cikkek ide kattintás után elérhető.
Landy-Gyebnár Mónika
(További fordítások a szerzőtől facebookon: Égen – Földön – Föld alatt)