A Juno űrszonda még júliusban repült át a Jupiter Nagy Vörös Foltja felett és végezte el a kiszabott méréseket, ezek eredményeinek elemzéséről a kutatók az Amerikai Geofizikai Unió őszi ülésén számoltak be, december 11-én.
A folt legalább 350 éve létezik, az első fennmaradt megfigyelést – bár ezt egyesek vitatják – Robert Hooke-nak köszönhetjük, aki 1664. május 9-én (egy évvel Cassini előtt) vette észre a foltot s annak elmozdulását is leírta.*
A foltot eztán 1713-ig látták, majd jó ideig nem voltak róla fennmaradt megfigyelések, így nem tudjuk, hogy a folt akkor eltűnt, vagy csak nem észlelték, 1830-ban került újra elő.
A folt mérete csökkent 1979 óta, akkor még a Föld átmérőjének kétszerese volt, ma már csak az 1,3-szerese.

A legfontosabb kérdés, amit a Juno segítségével tisztázhattak, az a NVF mélysége, vagyis az, hogy mennyire nyúlik be a Jupiter légkörének mélyebb rétegeibe. A választ a Juno mikrohullámú radiométere adta meg: 300 km-en (ez a földi óceánok átlagmélységének kb. a hatvanszorosa!) gyökerezik a hatalmas viharrendszer. A NFV légkörbe mélyedő részén magasabb a hőmérséklet, mint a folt felszínén, s ez a hőmérsékletkülönbség tartja életben a rendkívül erős (650 m/h) szeleit. A Juno a műszereivel 350 km mélységben lát be a felhőzet alá.

A NVF vizsgálatán kívül a Juno felfedezett egy új sugárzási övet is a Jupiter egyenlítői vidékén, közvetlenül a légkör felett, nagy energiájú hidrogén-, oxigén- és kén-ionok mozognak itt a fénysebességet megközelítő tempóval. A Juno csupán azért tudta felfedezni ezt a sugárzási övet, mert kellően közel repült a felhők felett, gyakorlatilag átszelte az övet. Az övben lévő ionok feltehetően az Io és az Europa holdakról erednek, s a Jupiter felső légkörével találkozva veszítik el az elektronjaikat.

Ugyancsak új információ, hogy a már ismert relativisztikus elektron sugárzási övezet (ahol szintén a fénysebességet megközelítő gyorsasággal mozognak az elektronok) belső peremén nehéz ionokat találtak, de ezeknek az ionoknak az eredete és a pontos típusa egyelőre ismeretlen. A jelenlétükre a sugárzást mérő műszerben az itteni átrepüléskor tapasztalt igen jelentős „zaj” utalt.

* Hooke egy évvel később rajzot is készített a Jupiterről, annak sávjaival s egyik holdjának árnyékával, felismerve a holdak mozgása és az árnyékfolt elmozdulása közti hasonlóságot és ebből helyesen arra következtetett, hogy a hold árnyékát látja; a rajzát és észlelési leírását a Philosophical Transactions 1665/66-ban nyomtatta más csillagászati tárgyú rajzokkal (Mars, Szaturnusz) együtt (a könyv online INNEN letölthető).

Landy-Gyebnár Mónika
(További fordítások a szerzőtől facebookon:  Égen – Földön – Föld alatt)