A NASA roveres marskutató programjának következő egysége a 2020. nyarának végére tervezett indítású „Mars 2020”, igen fantáziadús nevet kapott küldetés lesz, az egység majd 2021. februárban landol. A küldetésben egy leszállóegységen jut a bolygó felszínére a rover, amellyel számtalan kifinomult műszer, plusz egy napenergiával működő „marsi helikopter”, gyakorlatilag egy kis drón is utazik majd (erről itt lehet magyarul olvasni). Ez lesz az első olyan rover, amelyet úgy terveztek meg, hogy a minták helyi vizsgálatán túl egy későbbi, a vörös bolygóról visszatérni képes szonda haza is hozhasson a begyűjtött és elraktározott kőzetekből.
A marsi leszállásokban még mindig rengeteg rizikó rejlik, ezért a leszállóegységek talajra érkezését a lehető legalaposabban igyekeznek előkészíteni, ennek részeként a leszállóegységhez szükséges szuperszonikus ejtőernyő fejlesztése, tesztelése is folyik egy ideje. A Jet Propulsion Laboratory készítette ernyőt legutóbb szeptember 7-én tesztelték, igen nagy sikerrel! Talán még emlékszünk a Curiosity rover leszállásához készített propagandafilm címére: „Hét perc rettegés”, ez nem véletlen, hiszen sok-sok évi munka és nem kevés pénz válhat semmissé egy hibás leszállás miatt. Azonban minden egyes landolással gyűlnek a tapasztalataink, s a marsi légkörről is egyre gazdagabb információk állnak rendelkezésünkre, így ez a „rettegés” is apránként talán oldódik majd.

A kb. 100 kg-s ernyőt egy hengerbe zártan egy kis méretű Black Brant 9 rakétaszondával a virginiai Wallops űrkikötőjéből juttatták abba a légköri magasságba, kb. 50 km-re, ahol a földi légkör körülményei (pl. sűrűség, szelek) megfeleltethetőek az igen ritka marsi légkörének. Az ernyőn kívül a marsi leszállóegységnél 85%-kal nagyobb tömegű teher is volt a rakétán, s ezzel már komplett szimulációt tudtak végezni a majdani marsi leszállásról. A túlméretezett „ellensúly” arra szolgált, hogy nehezített körülményekkel is megbirkózzon a szerkezet, erősen túlbiztosítva a rendszer működését, ahogy hasonló igény esetén ezt el is várhatjuk.
Az ernyőt tartalmazó henger 50 km magasban levált a hordozó rakétaszondáról, majd a tesztegység fedélzeti számítógépe mérései által meghatározott helyzetben, kb. 37 km magasban (ez a marsi légkör 6 km-es magasságának megfelelő sűrűségű, a mienknél 100-szor ritkább légköri körülményt jelent) a hangsebesség közel kétszeresével száguldva 0,4 másodperc alatt teljesen kinyílt.
Az ejtőernyőt tesztelő sorozatban ez volt a harmadik ilyen tesztfellövés, és az eredmények alapján az utolsó is, ugyanis olyan jól teljesített a most kipróbált ernyő és a nyitószerkezet, hogy befejezettnek tekintik a szakemberek a fejlesztést.

A tesztsorozat első lépésében egy évvel ezelőtt egy olyan ernyőt vizsgáltak, amely szinte tökéletes mása volt a Curiosity leszállását segítőnek, s az akkori teszteredmények alapján még nem voltak elégedettek a fejlesztők. A teszt során nagy sebességű (1000 képkocka / másodperc) videón rögzítette a z ernyő kinyílását az eszköz, s ennek felvételei, az Atlanti-óceánba leérkezett ernyő vizsgálata, valamint a mérési eredmények elemzése alapján keresték meg azokat a „gyenge pontokat” az ernyőben illetve a nyitási folyamatban, amelyek még további javítást tesznek lehetővé és szükségessé. A második tesztet idén márciusban végezték el, majd ezt követte a harmadik, szeptember 7-én végrehajtott teszt.

A szeptemberi tesztről most elkészült értékelés alapján az ernyő és a nyitószerkezet is biztonságosan képesek lesznek majd a Mars 2020 roverét a felszínre jutás során a kívánt sebességre lassítani. Az ernyő által lelassított rover majd egy fékezőrakétákkal tovább lassított „égi daru” révén fog finoman a talajra érkezni, hasonlóan ahhoz, ahogy a Curiosity rover is tette.
A szeptemberi teszt egyúttal világrekordot is felállított a valaha leggyorsabban lezajlott, 0,4 másodperces ejtőernyő nyitással.
A tesztről készült kiváló videót ez esetben is érdemes végignézni.

Eredeti angol nyelvű publikációk itt és itt olvashatóak.

Landy-Gyebnár Mónika
(További fordítások a szerzőtől facebookon:  Égen – Földön – Föld alatt)