Bolygónknak egyetlen kísérője van, a Hold, ez egészen nyilvánvaló, azonban az elméletek alapján időről időre aprócska aszteroidákat ideiglenesen befog a rendszerünk. Eddig egyetlen ilyen befogott és kb. egy éven át „fogva tartott” mikroholdat sikerült felfedeznie (és mibenlétét bizonyítania) a Catalina Sky Survey aszteroida- és üstököskutatóinak, a 2006 RH120 nevet kapott, alig pár méteres kis égitest háromszor kerülte meg a Föld-Hold rendszert, majd felfedezése után 8 hónappal el is hagyta azt. A feltételezések szerint egyáltalán nem lehet ritka, hogy ehhez hasonló, ideiglenes, mikroméretű „holdak” állnak földközeli pályára – a közelségük miatt ideális célpontok lennének a majdani aszteroidabányászat technikai gyakorlataihoz.
A jelen eszközeink csak egészen extra esetben lehetnek képesek véletlenszerű felfedezésekre ezen igen aprócska égitestekből, mivel ezek a normál aszteroidáknál jóval gyorsabbak. Azonban a Chilében most épülő LSST (Large Synoptic Survey Telescope) obszervatóriuma már technikailag alkalmas lesz arra, hogy az efféle aprócska, ideiglenes mikroholdakat felfedezzék a segítségével! A mikroholdak a távolságuk és az aprócska voltuk okán rendkívül nehezen megpillanthatóak, a becslések szerint egy 1 méteres aszteroida 4-szeres holdtávolságban (ami megfelel egy mikroholdunk valószínű távolságának) mindössze +22,7 magnitúdós, ez pedig a jelenlegi aszteroida-kutató eszközeink detektálási határánál halványabb. Az LSST esetében az észlelési határmagnitúdó +24,5 lesz, így az eszköz képes lesz megpillantani majd a lehetséges mikroholdakat is. A tervek szerint 2022-től üzemelhet majd a távcső
A mikroholdak nagyrészt a földközeli objektumok (NEO) köréből kerülhetnek ki, s bár a számítások alapján ezeknek csak elenyészően kis részét fogja be a Föld-Hold rendszer legalább átlag 3 keringésnyi, átlag 9 havi dőre, valószínűsítik, hogy 1-2 nagyjából 1 méteres vagy picit nagyobb mikroholdunk bármely adott időpillanatban lehet, és ennél kb. tízszer nagyobb számban fogunk be még rövidebb (egy keringésnyi) időre hasonló méretű aszteroidácskákat.
Problémát jelent az is, hogy jó néhány földi űreszköz hordozója a Föld közeléből elszabadulva hasonló pályára jut, mint a befogott mikroholdak – jelenleg is több tucat olyan objektum van, amelyek mikrohold-jellegűek, ám valószínűleg földi űreszközök egykori részei lehetnek. Meg tudjuk állapítani a különbséget a mesterséges és a természetes mikroholdak közt, ha van elegendő pályaadatunk, ami viszont jelenleg nem igazán van… Radaros méréssel könnyen megállapítható lenne a különbség, azonban egyrészt kevés radar áll ehhez rendelkezésre, másrészt a közelség és a gyors mozgás miatt eleve túl bonyolult elvégezni a méréseket. Segítséget az objektum felület-tömeg arányának mérése jelent, ez egyértelműen elkülönítheti az aszteroidákat a hordozórakéta-daraboktól.
Az is előfordulhat, hogy a felfedezett mikrohold a Holdunkból egy korábbi becsapódás során kilökődött töredék – a Hold ismert adataival számolva egy 1 méteres ilyen fragmentum egy tonnás lehet, ami igen nagy mennyiség az Apollo-k által a Földre visszahozott 382 kg valamint az ismert holdi eredetű meteoritok 65 kg tömegéhez képest. Egy ilyen fragmentum is óriási tudományos értéket képviselne, ha felfedezését követően a Földre lehetne hozni. Azonban pont a holdi eredetű meteoritok alapján kiszámították, hogy igen csekély az esélye annak, hogy egy korábban a Holdból kiszakadt fragmentum, ami se a Földbe nem csapódott be, se nem lökődött ki a rendszerünktől folyamatosan távolodó pályára, visszatérjen a rendszer közelébe és mikroholdként azt befogjuk.

Azt feltételezve tehát, hogy az LSST majdan felfedezi a mikroholdak nagy tömegét, s ezekhez olcsó űrutazások során eljuthassunk, ott majd gyakorlatban próbálhatjuk ki azokat a technikai megoldásokat, amelyekkel a nagyobb méretű aszteroidák bányászata kapcsán használhatunk. Ez elsődlegesen az égitestek felmérését jelenti, amelyre egészen aprócska űrszondák is alkalmasak – így olcsó megoldással lehetne megközelíteni az objektumokat. Nyilván izgalmas lenne elhozni egy ilyen mikroholdat a Földre, azonban az ekkora égitestek csak igen különleges esetben élnék túl a légkört, így ez a lehetőség egyelőre csak még további kérdéseket vet fel.
A helyi vizsgálatuk azonban hatalmas mennyiségű információt adhatna: egyrészt a vizsgálatuk során olyan tulajdonságokról kaphatnánk információkat, amelyek a földközeli és veszélyes aszteroidák kapcsán alapvető fontosságúak, másrészt a segítségükkel tesztelni lehetne azon technológiákat is, amelyek pont e veszélyes aszteroidák eltérítésében lehetőségként felmerülnek. Lehetne továbbá az automata navigációt és robotikai megoldásokat is tesztelni, amelyek az aszteroidabányászatnál majd elengedhetetlenek lesznek, így talán a mikroholdak kutatásába olyan magáncégek is jelentős tőkét fektetnének, amelyek pont az aszteroidabányászat terveit dédelgetik.
A Föld-Hold rendszerben eltöltendő rövid idő miatt lehetne olyan űrmissziókat előkészíteni, ahol a várható mikrohold-megjelenési helyek közelében hibernáltan várakozó űrszonda a felfedezéskor felébredve elindulhatna a mikrohold felé. A becslések alapján egy ilyen esetben a felfedezést követő 3. hónapban az űrhajó már a mikroholdnál lehetne s így maradna kb. fél év arra, hogy a rendszerünk által ideiglenesen befogott égitestet tanulmányozza.

Az elképzeléseket taglaló tanulmány a Frontiers in Astronom and Space Sciences május 24-i számában jelent meg, a teljes cikk olvasható.

Landy-Gyebnár Mónika
(További fordítások a szerzőtől facebookon:  Égen – Földön – Föld alatt)