Az Arizonai Egyetem fiatal kutatója, Ronald Ballouz a libanoni polgárháború után, annak sebeit viselő Bejrútban nőtt fel, számára a mindennapi élet részét jelentették a házfalakon a golyó ütötte nyomok. Amikor a kutató bekerült a Bennu felszínét vizsgáló csapatba, az OSIRIS-REx űrszonda mintavételi helyének keresése során minden korábbinál részletesebb (1-3 cm/pixel) felvételeket böngészhetett át a kisbolygóról. Az űrszonda készített egy sorozatot úgy, hogy a terminátor felett repült végig, így speciális fényviszonyok közepette egészen más képet kaptak a kutatók a felszínről, számos olyan elem feltűnt, ami direkt fényben nem látszott jól. Az ilyen fényviszonyoknál tűntek elő azok a lapos, sima felszínű sziklák, amelyek felületén a kutató észrevette a gyerekkora házfalaira emlékeztető lyukakat. Ahhoz, hogy beigazolódjon, ezek valóban lyukak, s nem csak a fényviszonyok trükkjei, kicsit később, direkt megvilágításban készült, 5 cm felbontású felvételeket néztek át. A felmérés eredménye szerint a kráterek alakja megegyezett a laboratóriumi szimulációk során készült kráterekével és gyakorlatilag minden lapos, sima felszínű sziklán számos ilyen lyuk tátongott.

A lyukak keletkezésére vonatkozóan nem volt kérdéses, hogy ezeket mind-mind mikrometeoritok hozták létre, vagyis voltaképp kráterekről van szó. Hasonló felszíni alakzatokat a Holdon is láttak, illetve a visszahozott holdkőzeteken, és számoltak is ezek segítségével eróziós adatokat.
Hasonló cél lebegett itt is a kutatók előtt. Ehhez azonban rengeteg mérést kellett elvégezniük: a Bennu felszínének térképezése során több mint 600, a Bennu szikláin lévő kráter adatait mérték meg, illetve azon sziklákét is, amelyeken elhelyezkedtek. A kráterek és az otthonukként szolgáló sziklák mérete közti arányszámok segítségével születtek meg a becsapódások erejére vonatkozó becslések, majd ebből a becsapódásokat létrehozó égitestek méretét is megbecsülhették. Ezekből az adatokból statisztikai elemzés során kiderült, hogy a becsapódó égitestek méreteloszlása megfelel annak, ami a Föld-közeli objektumoké (NEO) is, így a kráterek mennyisége alapján azt az időt lehet megállapítani, amit a Bennu a jelenlegi pályáján, vagyis a NEO-k közt töltött.

A számításokból meglepően kis szám adódott: mindössze 1.75 ± 0.75 millió éve járja a Bennu a mostani, Föld-közeli pályáját. E szám jóval kisebb a várt felszíni életkoránál, és a Bennu kisbolygóöv-béli születésének tartott 100 millió évnél!

A visszaérkező minták majd igazolják vagy cáfolják a most kapott adatokat, de mindenképpen pontosítani fogják azokat. Azonban ha beigazolódik a módszer helyessége, akkor a most kifejlesztett elvek szerint más légkör nélküli égitestek felszínének koráról is lehet majd számításokat végezni.

A kutatásról a Nature számolt be október26-án, továbbá a kutatásvezető beszámolója angolul itt található.

Fordította: Landy-Gyebnár Mónika
(További fordítások a szerzőtől facebookon:  Égen – Földön – Föld alatt)