2018.08.31.

A NASA műholdja is észlelte a magyar amatőrcsillagász által felfedezett különleges változócsillag kitörését

Hét évnyi kitartó változócsillag-kereső munka után augusztus elején Fidrich Róbert amatőrcsillagász detektálta egy korábban halvány változócsillag fényes kitörését. A Nyíl csillagképben található különleges (szimbiotikus) változócsillagot ezen a héten a NASA által 2004-ben föld körüli pályára állított Swift műhold röntgen és ultraibolya műszereivel is megfigyelték.

Fidrich Róbert amatőrcsillagász a változócsillagok közel harminc évnyi rendszeres vizuális megfigyelése után mintegy hét évvel ezelőtt kezdett el digitális fotózással foglalkozni. Ekkor indította el a Vendégcsillag-kereső programot azzal a reménnyel, hogy ismert változócsillagok digitális fényességmérése mellett egyszer majd egy “vendégcsillagot” (nóvát, törpe nóvát, esetleg szupernóvát) is sikerül felfedeznie. Több tucatnyi klasszikus változócsillag (pulzáló vörös óriások, egymás körül keringő és kölcsönös fedést produkáló csillagok) felfedezése után az augusztus 8-án éjszaka készített képein egy különleges, éppen kitörésben levő szimbiotikus változócsillag jelentős felfényesedését sikerült lencsevégre kapnia.[1] A később Vend47 elnevezéssel ellátott csillag [2] az öt nappal korábbi referencia képein még egész halvány volt, míg augusztus 8-án éjszakára fényessége már elérte a 10,7 magnitúdót. Noha a Fidrich által használt keresőszoftver jelezte, hogy az adott pozíción van egy ismert, halvány félszabályos változócsillag (pulzáló vörös óriás), amely 418 napos periódussal változtatja a fényességét, az nem illett bele a képbe, hogy ilyen hosszú periódusú változó egyik napról a másikra 1,5 magnitúdót fényesedjen. Fidrich ezért feltételezte, hogy valójában egy szimbiotikus kettős első ismert kitörését örökíthette meg.

A gyanút már a következő este magyar és olasz amatőrcsillagászok digitális fényességmérései valamint kis felbontású színképfelvétei beigazolták, majd Ulisse Munari, a Padovai Egyetem csillagász professzora és munkatárai az Asiago Obszervatórium 1,22 méteres illetve 86 centiméteres távcsövével is megfigyelték a szimbiotikus kitörésben levő csillagot. A Munari professzor által vezetett csoport közleménye a felfedezés bejelentéséről  – amelynek a kitörés felfedezőjeként Fidrich Róbert is társszerzője – 2018. augusztus 11-én jelent meg az Astronomers’ Telegram oldalán (ATEL #11937).

A közleményből kiderül, hogy egy vörös óriásból és egy fehér törpéből álló, 11500 fényévnyire található szoros kettőscsillag hirtelen felfényesedését figyelték meg. A megfigyelt színképvonalak arra utalnak, hogy a hűvösebb vörös óriásból kiáramló csillagszelet ionizálta a forró komponens intenzív ultraibolya sugárzása.

A felfedezés közzététele óta – különösen az Amerikai Változócsillagészlelők Társasága (AAVSO) észlelési felhívása után – amatőrcsillagászok tucatjai figyelik rendszeresen a Vend47 fényességének és színképének változását. Az eddigi megfigyelések alapján úgy néz ki, hogy a csillag augusztus eleji hirtelen felfényesedése óta a csillag fényessége nagyjából állandósult vagy pedig csak csekély mértékben halványodik.

Ezen a héten pedig az is kiderült, hogy most már a világűrből is készültek megfigyelések az éppen kitörésben levő szimbiotikus változócsillagról. A. S. Parikh és R. Wijnands, az Amszterdami Egyetem kutatói arról számoltak be a The Astronomer’s Telegram oldalain, hogy a NASA által 2004-ben föld körüli pályára állított Swift műhold (teljes nevén Neil Gehrels Swift Observatory) röntgen és ultraibolya műszereivel is megfigyelték ezt a különleges változócsillagot (ATEL #1197). A Swift műszerei által a csillag kitörésének detektálása után 19 nappal készített ultraibolya színkép részletes elemzése még folyamatban van, de kutatók annyit már most kijelentettek hogy az objektum színképe emlékeztet egy másik szimbiotikus változócsillag, a Hattyú csillagképben megfigyelhető CI Cygni színképére.

Jegyzetek:

[1] Részletes beszámoló a fel történetéről:
https://macsnet.hu/uj-fenyes-szimbiotikus-valtozocsillag-a-nyil-csillagkepeben/

[2] Az Amerikai Változócsillagészlelők Társasága (AAVSO) által üzemeltetett átfogó változócsillag-katalógusban (VSX) ez a csillag ASASSN-V J195442.95+172212.6 néven szerepel. Az Astronomer’s Telegramban Munari és munkatársai HBHa 1704-05 néven hivatkoznak erre a szimbiotikus változócsillagra. A VSX adminiszrátorai elfogadták a Vend47 elnevezést is, és az AAVSO által augusztus 14-én kiadott felhívásban jelezte, hogy jelezte, hogy a Vend47 elnevezés is használható, ezért a változócsillag-észlelő amatőrcsillagászok túlnyomó többsége Vend47 néven küldi be megfigyeléseit az adatgyűjtő szervezetekhez.

[3] Az első sorban gammavillanások megfigyelése céljából fellőtt Swift műholdról részletek a NASA honlapján.

Háttér

Mik azok a változócsillagok?

A csillagok életének túlnyomó része, unalmas (vö.: a népmeséket végén rendszeresen visszatérő „boldogan éltek, amíg meg nem haltak” fordulatot): sokszor évmilliárdokon keresztül csak szép lassan elégetik hidrogénkészletüket, és a felszabaduló energiát fény formájában kibocsátják. Az igazán izgalmas rész a születő csillagok élete és a csillagok életének végállapota, amikor változtatják a fényességüket – és más fizikai paramétereiket is. Ez az, amikor változócsillagként figyelhetjük meg őket. Hasonlóképpen a népmesékhez, amelyekben az izgalmas rész a cselekedet amit egy hosszú, unalmas rész követ, ami már nem szerepel a történetben: „boldogan éltek, amíg meg nem haltak”, a csillagok életében is az asztrofizikusok által is hasznosítható megfigyeléseket azon rövid időszakok adják, amikor a csillagok változtatják a fényességüket és más fizikai jellemzőiket.

Míg Tejútrendszerünkben több mint száz milliárd csillag található, az eddigi legátfogóbb változócsillag-katalógus, a VSX „mindössze”  540 ezer változócsillagot tartalmaz. A változócsillagok világa meglehetősen sokszínű: vannak köztük fiatal, éppen kialakuló csillagok, amelyek energiatermelése még nem stabil, gyakran köd- és gázfelhő veszi körül őket, időnként eltakarva a még ifjú csillag felszínének egy részét; vannak foltos csillagok, amelyek fényváltozását a Napunkon megfigyelhető napfoltokhoz hasonló – csak azoknál többnyire jóval nagyobb – csillagfoltok okozzák; vannak életük vége felé járó vörös óriások, amelyek légköre periodikusan összehúzódik illetve kitágult, és ennek következtében változik a fényessége; vannak olyan, magas széntartalmú vörös óriások, amelyeknek a légkörében időnként sűrű, átlátszatlan grafitfelhők jelennek meg, s ezek okozzák a csillag előrejelezhetetlen, sokszor hónapokon-éveken át tartó fényességcsökkenését; vannak egy fehér törpét és egy hűvösebb társát tartalmazó nóvák, amelyeknek a felszínén hidrogénbomba szerű robbanás történik, ilyenkor a rendszer fényessége rövid időn belül akár tízezerszeresére növekszik, végül ott vannak a csillagok végállapotát jelző szupernóvák, amikor egy gigantikus robbanás következtében a csillag fényessége a galaxis százmilliárdnyi csillagának összfényességével vetekszik.

A szimbiotikus változócsillagok osztálya egy ritka, szűk csoport, mindössze körülbelül száz szimbiotikus változócsillagot ismerünk eddig.  Szimbiotikus változócsillagok általában egy vörös óriásból és egy fehér törpéből álló rendszerek, amelyben a csillagok nagyjából olyan távolságra keringenek egymástól, mint a Földünk a Naptól. Általában az ilyen rendszerekben a vörös óriás és a fehér törpe egy közös gázhéjon belül található. A szimbiotikus változócsillagok általában egyszerre mutatják egy hosszú periódusú változócsillag jellemzőit, emellett időnként hirtelen fényességkitöréseket produkálnak, de néha fedések okozta elhalványodásokat megfigyelhetünk az ilyen rendszerekben. A Fidrich Róbert által felfedezett Vend47 a változócsillagok e ritka csoportjának fényesebb tagjai közé tartozik, akár már egy 8-10 centimétere távcsővel is megfigyelhető.

Kapcsolódó cikk a szeptemberi Meteorból az R Aquarii szimbiotikus változócsillagról.

About the Author: