Az ExoMars az ESA (Európai Űrügynöség) és az orosz Roszkozmosz közös, komplex küldetése, amelynek első fázisában a 2016 márciusában útnak indított TGO (Trace Gas Orbiter) keringőegység, és a vele utazó Schiaparelli leszálló tesztmodul októberben érkeztek meg a Marshoz, ahol a Schiaparelli feladata a landolás „gyakorlása” lett volna, azonban ez sikertelen volt. A TGO szerencsére kiválóan működik a Mars körüli pályáján, ez az egység szolgál majd a küldetés második szakaszában érkező „éles” leszállóegység és rover átjátszóállomásaként is. A Schiaparelli sikertelen landolása tanulságokkal szolgált (a vizsgálati eredmény itt olvasható), s talán alaposabb teszteknek vetik alá a majd 2020-ban indítandó második egység leszállását.

A küldetés második egysége 2020 júliusában indul és 2021 tavaszán érkezik majd a vörös bolygóhoz, s ott a leszállóegység, amelyben a rover is helyet foglal, újfent ejtőernyővel ereszkedik majd le a Mars felszínére. A rover küllemét ezen a videón megnézhetjük:

A leszállóegység helyben maradó része egyúttal műszeres kutató-mérő platform is, vagyis nem csak „doboz” a rovernek, a két elem egyben érkezik majd a felszínre.

Egy idegen bolygón leszállni mindig különösen nagy kihívás, még az olyan viszonylag jól ismert és alaposan kutatott bolygón is, mint a Mars, hisz a légkör viselkedéséről igen kevés tapasztalatunk van, így meglehetősen hibabiztossá kell tenni a leszállásokat. A leszállási módszerek közül jelenleg az ejtőernyős fékezéssel végrehajtott a leginkább bejáratott (a Földre visszatérő űrhajók, modulok is ezt követik legnagyobb részben, de még itthon is vannak kihívások a folyamatban), ez persze nyilván csak a légkörrel rendelkező égitesteknél működik.
Az ExoMars leszállóegysége két fő ejtőernyőt használ majd, az első a légkörbe érkezéskor, szuperszonikus sebességnél nyílik majd ki, s amikor az egység eléri a szubszonikus sebességet, akkor a második, fő ernyő is kinyílik majd. A teljes ernyőrendszer kb. 195 kg-os, ebből 70 kg a második fő ernyő, amelyet 5 kilométernyi zsineg tart a leszállóegységen. (az ernyő és a zsinegek precíz hajtogatása 3 munkanapot vesz igénybe!)

A tesztelést sarki klímán, a svédországi Kiruna közelében végezték, ezzel is megpróbáltak a marsi körülményekhez közelieket találni. A második, 35 méter átmérőjű fő ernyőt tesztelték, a leszállóegységet helyettesítő 500 kg-os, kamerákkal, műszerekkel, rádióval felszerelt csomaggal együtt helikopteren 1,2 km magasságból ejtették le, majd elindították a nyitási folyamatot. Elsőként a nyitóernyő csapódik ki a csomagból, majd, amikor ebbe belekap a levegő, a fő ernyőt kirántja, s az is kinyílik. A nyitóernyő kinyílását 12 másodperccel követően a fő ernyő is kibújt a csomagolásából, majd hibamentesen kinyílt, a leérkezés e magasságból 2,5 percet vett igénybe. Videó a tesztről:

A teljes leszállási folyamatot is fogják majd tesztelni, ahhoz azonban jóval nagyobb magasságba kell felmenni, kb. 30 km-ről, egy sztratoszféraballonról ejtik le majd akkor a mindkét főernyővel felszerelt tesztegységet. A nagy magasság egyúttal a marsi légkör kisebb sűrűségét is szimulálja, s igazából ott fog kiderülni, hogy mennyire hatékonyan nyílnak ki a nyitóernyők és a főernyők a ritka légkörben. A két fékezőernyővel végrehajtott manőver teszi lehetővé azt, hogy a leszállóegység 2000 kg-os lehessen, s így a szokásosnál több műszert is vihessen magával a Marsra.

Eredeti angol nyelvű cikk itt olvasható.

Landy-Gyebnár Mónika
(További fordítások a szerzőtől facebookon:  Égen – Földön – Föld alatt)