A Merkúr körül 2011-2015 közt keringő Messenger szonda éveken át végzett megfigyelései alapján érdekes „időjárási” jelenségre bukkantak a NASA adatokat elemző kutatói. A legbelső bolygónak igen-igen gyér légköre van (erős jóindulattal hívhatjuk légkörnek), így az időjárás kifejezést se földi formájában értsük.

Mikrometeorok azok az igen pici, egy grammnál könnyebb, 2 mm-50 mikron méretű űrbéli porszemek, amelyek az apróságuk ellenére is jelentősek: Földünk légkörét évente 20-30 ezer tonna ilyen aprócska porszem éri el és befolyással van például a magaslégkörben létrejövő éjszakai világító felhők kialakulására. Egy részük e nagy sebességgel mozgó szemcséknek eléri a felszínt is, gyűjthetőek pl. hó- vagy jégrétegből, de kimutatható a jelenlétük különféle üledékekben is. Jelentős problémát képviselnek az űrhajók épségét tekintve: hosszabb keringési idő alatt homokcsiszolóként koptatják e nagy sebességgel közlekedő porszemek az űrhajók burkolatát és a becsapódásaikat figyelembe kellett venni pl. az űrruhák elkészítésénél is. No és persze nemcsak a Földet érik, hanem más égitesteket is.
A vizsgálatok alapján e mikrometeorok 85%-a üstökösök porából származik, és mint tudjuk, az üstökösök a Naphoz közeledve egyre több anyagot veszítenek – a Merkúr legbelső bolygóként abban a régióban kering, ahol jelentős az üstökösökből eredő por mennyisége. A Merkúr légkörében olyan fémek jelenlétét mutatták ki a Messenger szonda mérései, amelyek e porból eredhetnek – ráadásnak a jelenlétük jóval hangsúlyosabb a kora reggel idején, ez alapján kizárták a kutatók, hogy például a napsugárzás hatására szabadulnának ki a felszínből e fémek. A mikrometeorok becsapódásakor azonban pont megfelelő körülmények állnak fenn ehhez, a becsapódások sebessége és az ekkor keletkező hő tökéletesen magyarázza a kipárolgó fémek légköri jelenlétét. Az már évekkel ezelőtt felmerült, hogy e meteorzáporok okozhatják a légköri fémeket, akkor azonban csupán a mérésekre alapoztak, most viszont számítógépes modellezéssel is alátámasztották az elméletet.

Kérdés volt, hogy milyen forrásból eredhetnek ezek a meteorok, illetve meteoritok? A vizsgálat alapján a Merkúrt a hajnali-kora reggeli órákban éri el a legtöbb meteor-porszem, a bolygó keringésének irányából érkeznek (hasonló időszakos eloszlást a Földön észlelt meteoroknál is láthatunk). A kora reggeli meteorok porát a kutatások szerint a retrográd – a bolygók keringési irányával szemben haladó – üstökösök adják – ezekbe úgy szalad bele a bolygó a pályáján, mint ahogy az úton haladó autók a szélvédőbe becsapódó a repülő rovaroknak (de ugye a rovarok nem csapódnak bele a kocsi hátsó ablakába). Az üstökösök, amelyek e port hozzák és a Nap közelében levetik magukról, rendszeresen visszatérők s így igen hosszú időn keresztül halmozódik a róluk levált por. Mivel a keringő bolygó és a por egymással szemben haladnak, így a por nagy sebességgel csapódhat a bolygóba, megteremtve a fémionok elpárolgásához szükséges körülményeket. A Merkúron egy év 88 földi napból áll, azonban ezen idő alatt csupán másfélszer fordul meg a bolygó a saját tengelye körül, vagyis két merkúri év egyenlő három merkúri nap (ez kb. 58 földi nap) hosszával. Ennek okán a reggelek száma is kicsi, ezek viszont cserében hosszan tartanak.
Az amerikai kutatók összevetették a szonda által a Merkúr légkörében mért fémek mennyiségének napi eloszlását a meteorit-becsapódások számának és irányának napi eloszlásával és igen jól korreláló adatokat kaptak (a napi alatt itt a Merkúr egy-egy napját kell érteni). Következésképpen úgy vélik, hogy az üstökösökből eredő pornak nagy jelentősége van a belső bolygó gyér légkörét érintő változások szempontjából.

A kutatásról The Astrophysical Journal Letters folyóiratban számoltak be június 19-én.
Eredeti cikk ITT olvasható.

Fordította: Landy-Gyebnár Mónika
(További fordítások a szerzőtől facebookon:  Égen – Földön – Föld alatt)