A februárban útnak indított európai napszonda, a Solar Orbiter hamarosan „beleszalad” a nemrégiben hősi halált halt ATLAS üstökösbe. A C/2019 Y4 (ATLAS) a kora tavaszi égen még látványos fényesedéssel keltett (csalfa) reményt az északi félteke üstökösvadászaiban, ám hamarosan fény derült a keserű igazságra: a fényesedés valószínűleg a gyenge szerkezetnek köszönhetően alakult ki, az üstökös darabokra hullott. A Hubble remek fotókat készített e darabkák sokaságáról.
A Solar Orbiter felbocsátása óta egy kisebb, a koronavírusnak köszönhető szünettől eltekintve a műszerek ellenőrzése és beállítgatása zajlott, ezzel június közepére kellett volna végeznie az irányító csapatnak. Azonban olyan megismételhetetlen lehetőség adódott, amely miatt igencsak sietőssé váltak e munkálatok: május 31 / június 1-jén a szonda áthalad a C/2019 Y4 (ATLAS) ioncsóváján, majd június 6-án a porcsóváján is, az üstökös maradványaihoz való közelsége 44 millió kilométer lesz.
A szonda műszerei ugyan nem üstökösmegfigyelésre készültek, azonban 10 különböző műszere segítségével így is számtalan igen hasznos adathoz juthat hozzá. E műszerek egy része a szonda közvetlen környezetét méri, így szerencsés lehetőség nyílik arra, hogy az üstökös csóváját is megkóstolja segítségükkel.

Ha elég sűrű az ioncsóva, a szonda magnetométere észlelhet ingadozásokat a bolygóközi mágneses térben, amelyet az ioncsóvával való kölcsönhatás okoz. Eközben a Napszél Elemző (SWA) akár be is gyűjthet ezen ionokból néhányat.
Amikor a porcsóván halad keresztül a szonda, annak rendkívül nehezen előrejelezhető sűrűségétől függően, elképzelhető, hogy 1-2 porszemcse eltalálhatja a szondát, néhányszor 10 km/s sebességgel. Annak ugyan nincs igazán közvetlen veszélye, hogy ezek kárt okozhatnának, de az űrszondának ütközve azonnal elpárolognak majd, s aprócska, elektromosan töltött gáz, plazma-felhőcskék alakulnak ki a becsapódáskor, amelyet a szonda Rádió és Plazma Hullám (RPW) műszere észlelhet.
Günther Hasinger, az ESA tudományos igazgatója elmondta: „Egy ilyen váratlan találkozás különleges lehetőséget ad a küldetésnek, de kihívásokkal is jár, ám pont ez benne a jó! Az efféle esélyek a tudomány kalandjai közé tartoznak.” Az egyik ilyen kihívás, hogy a műszerek készen álljanak a találka idejére, ám az ESA azon műszer-szakértői, akik a szonda helyi méréseit végző eszközeiért felelősek, megfeszítet munkával sikeresen végezni fognak a kívánt időpontra. Eztán, ha az üstökössel lefolytatott randevún túl van a szonda, a még hátra lévő munkákat is be tudják fejezni a június15-i határidőre.
A másik kihívást az üstökös viselkedése jelenti majd. Az ATLAS-t 2019. decemberében fedezték fel, s azt követően néhány hónap alatt meglehetősen kifényesedett, azon folyt a vita, hogy vajon szabadszemes látványt ad-e májusra majd. Azonban április elején darabjaira hullott, s ennek következtében a fényessége is igencsak visszaesett. Május közepén tovább darabolódott, ezzel még nehezebbé vált a Solar Orbiter feladata, csökkent annak az esélye, hogy a műszereivel képes lesz valamit kimutatni belőle. Azonban még így, kisebb esélyekkel is érdemes belevágni a mérésekbe.

Eddig mindössze hat alkalommal fordult elő, hogy egy nem e célra indított űrszonda átrepült egy üstökös csóváján, ám minden egyes alkalommal csak utólag derült ki a szonda adataiból a találkozás. Most először adódik arra lehetőség, hogy a randevúra felkészülten vágjon neki a szonda. A lehetőséget Geraint Jones, az UCL Mullard Space Science Laboratory (Nagy-Britannia) munkatársa szúrta ki, ő már 20 éve foglalkozik az ilyen találkozások vizsgálatával. Az első ilyet 2000-ben fedezte fel, amikor az Ulysses napszonda 1996-os adataiban furcsa zavarokat észlelt, s később kiderült, hogy a nagyszerű C/1996 B2 (Hyakutake) üstökös csóváját keresztezte az Ulysses, majd később a C/1991 T1 (McNaught-Hartley), végül a C/2000 S5 (SOHO) is a szonda útjába csóválták magukat. (Érdekesség, hogy a két utóbbi csóvaanyagát a Nap koronakidobódása sodorta a szonda útvonalába.)
Különleges lesz még ez a találkozás abban is, hogy az üstökös maradványainak napközelsége idején zajlik, hisz az ATLAS május 31-én lett volna napközelben, 37 millió kilométerre. Az eddigi (véletlen) randevúk ennél jóval nagyobb naptávolságnál zajlottak.

A mostani randevú lehetőségét még a hónap elején vette észre Geraint Jones, és rögtön értesítette is az ESA-t erről. „Ha sikerül érzékelnie a szondának az ATLAS csóváját, akkor arról tanulhatunk e találkozásból, hogy milyen kölcsönhatások lépnek fel az üstökösök és a napszél közt, s ellenőrizhetjük, hogy a porcsóva viselkedése megfelel-e a modelljeinknek. Minden egyes találkozás hozzátesz egy darabkát ehhez a kirakóshoz.” – magyarázta Geraint Jones, aki az ESA 2028-ban indítandó Comet Interceptor (Üstökös Elfogó) nevű küldetésének vezető kutatója. Ez a szonda egy még felfedezésre váró üstököst fog a mostani véletlen randevúnál sokkal közelebbről is megismerni.
Yannis Zouganelis, a Solar Orbiter projekt tudományos vezető helyettese elmondta, hogy a szonda egyik feladata az, hogy a Nap közelében lévő por szerepét vizsgálja. „Az olyan, Naphoz közel kerülő üstökösök, mint az ATLAS is, sok port hagynak a helioszféra e belső régiójában, így a találkozás nemcsak az üstökösök viselkedésének, hanem a csillagunk környezetének jobb megértését is elősegíti.”

Az eredeti angol nyelvű publikáció itt olvasható.

Landy-Gyebnár Mónika
(További fordítások a szerzőtől facebookon:  Égen – Földön – Föld alatt)