Kezdjük azzal, hogy igen nehéz elképzelni egy valóban fejlett civilizációt, ami teliszemeteli mások naprendszerét, de az emberi gondolkodás még mindig a saját, emberi tevékenységből tud csak kiindulni, így tételezzük fel, hogy mégis van ilyen.
A földközeli aszteroidák megfigyelésére szakosodott földi rendszerek, mint pl. a Hawaii-n működő Pan-STARRS1 képes egy söralátét méretű tükröt észlelni 1 csillagászati egység messziről (ez az átlagos Nap – Föld távolság). Ezt a tulajdonságot lehetne egy most elkészült tanulmány alapján felhasználni a „szemét” észlelésére. A Kaliforniai Egyetem kutatója, Brian C. Lacki asztrofizikus-csillagász állított össze egy érdekes feltevés- és számítás-sorozatot, arra alapozva, hogy az idegen űrszemétnek lehetnek sík, tükröződő felületei. A kutató kiszámította, hogy milyen tulajdonságokkal rendelkező tárgy, mekkora messzeségből és milyen, a Naphoz és hozzánk viszonyított helyről jelezne nekünk a villanásával, s azt is megbecsülte, hogy hány ilyen objektumra lenne ahhoz szükség, hogy véletlenszerűen észrevegyük valamelyiket.

Akik gyakran töltik idejüket a csillagos ég megfigyelésével, számtalanszor láthattak már műholdak (legtöbbször az Iridium kommunikációs műholdak) okozta felvillanásokat, ilyenkor egy alig, vagy egyáltalán nem észrevehető halvány, mozgó fénypont néhány másodperc alatt korábbi fényessége sokszorosát éri el, majd ugyanígy elhalványodik. Ilyenkor a műhold valamely részén, gyakran a napelemtábláin megcsillanó napfényt látjuk. Ehhez az adott felületnek a megfigyelő és a ráeső napfény szempontjaiból megfelelő szögben kell állnia, meglepően kis felület is képes nagyon fényessé válni, ha jó szögből látjuk. A Föld közelségében meglehetősen sok olyan objektum van, ami felfénylést produkálhat, azonban a Holdnál messzebb szinte semmi, így, ha a Naprendszer olyan pontjáról észlelnénk felvillanást, ahova még véletlenül se jutott el emberi űrjármű, akkor nekiállhatnánk elgondolkodni…
Ha számos földi, már nem működő műholdhoz hasonlóan pörögne a tárgy, ekkor villanások sorozata látszana, ezek azonban nem pillanatokig, hanem akár hosszú órákig is eltarthatnának, s az egész Földről látni lehetne őket. Ilyenkor a tükrözött fénykúp hasonlóan szelné át az űrt, mint egy világítótorony lámpásának fénye. A saját műholdjaink pár másodperces villanásai csak egy néhány km szélességű sávban látszanak, egy távoli, idegen űrtárgyról visszaverődő fény viszont annak távolsága miatt jóval hosszabb ideig és jóval nagyobb területen tűnne fel. Ha pl. a Hold távolságában úszna az űrben a tükör, akkor annak egy órán keresztül látnánk a visszaverődő fényét, ha a tárgy és a Föld egymáshoz viszonyított elmozdulását 1 km/s-nak vesszük.

A távolabb úszó idegen űrszemétből akár sok milliónyi is lehetne a Naprendszerben, de rendkívül kicsi lenne az esélye, hogy véletlenül észrevegyük valamely teleszkóp segítségével, mert pontosan a Föld felé kellene irányulnia a róluk visszaverődő fény kúpjának, s ennek ráadásul éjjel kéne megesnie, s azon az égterületen, ahol épp vizsgálódik a kérdéses teleszkóp. A kutató pontosan végigszámolta, hogy mely űrfelmérő rendszerrel milyen esélyünk lenne megpillantani egy-egy adott távolságú és nagyságú tükröző felület villanását egy normál megfigyelési kampány során. A pörgő objektumok megpillantásának nagyobb volna az esélye, a több órán át tartó villanási időszak alatt, még akkor is, ha ezeknek gyengébb fényű a villanás-sorozatuk. A Pan-STARRS1 egy csillagászati egység távolságból jól látna egy gyorsan pörgő, 200 négyzetméteres felületet, s lassan pörgő esetében a mérethatár e távolságban 0,07 négyzetméteres volna. 10 négyzetméternyi lassan pörgő tükröt 10 csillagászati egység távolságból is észlelhetne. Általánosságban elmondható, hogy minél gyorsabban pörög a tárgy, annál nagyobb méretűnek kell lennie egy adott távolságú elhelyezkedéskor ahhoz, hogy észlelhessük.
Elképzelhető egy olyan szituáció, hogy az nálunk hagyott űrszemét összegyűlne a Föld-Hold rendszer Lagrange-pontjainál, ez esetben pár száz darab is elég volna belőlük ahhoz, hogy feltűnjön az e területeket pásztázó felmérések során.
Az, hogy eddig nem láttunk ilyen villanásokat, két dolgot jelenthet: vagy nincsenek erre alkalmas tárgyak, mert az itt járt idegen civilizáció szépen feltakarított maga után, vagy azt, hogy idegen civilizációk se jártak még a közelünkben.

Az eredményeket az arXiv preprint szerveren tette közzé a kutató, vagyis nem hivatalos folyóirati, szakmai ellenőrzésen átesett közlésről van szó.

Kapcsolódó angol nyelvű cikk itt.

Landy-Gyebnár Mónika
(További fordítások a szerzőtől facebookon:  Égen – Földön – Föld alatt)