A ma esti sajtótájékoztatón végre pontosabb adatokat és néhány képet is kaptunk az Ultima Thule-ról, holott eddig csak az összes adat 1%-ánál is kevesebb érkezett haza.
Az aszteroida érintkező kettős, vagyis két lágyan egybetapadt részből áll, s egy kis hóemberre emlékeztető formájú. (1. kép) A két része külön nevet kapott, a kisebb lett a Thule, a nagyobb az Ultima. A letöltött felvételeket kb. 50.000 km távolságból készítette még a szonda, így ennél sokkal részletesebbek várhatóak még.
A tengelyforgási idejére is igen jó adat van már, 15 -16 órásnak számították, ez igen közel van ahhoz, amit a közelítés előtti felvételekből is becsültek. Szintén igen precíznek bizonyultak a még nyáron, egy csillagfedés során látottakból megbecsült alakra és méretre vonatkozó adatok (2. kép).

A felszín tarka, fényvisszaverése változatos, a legvilágosabb részeken a beérkező napfény 13%-át, míg a legsötétebbeken alig 6%-át veri vissza (3. kép). A felszínén váltakozó világos és sötét foltok vannak, a legvilágosabb a két rész találkozási pontja, vagyis a nyaki régió. A felszínen egyelőre nem látni becsapódási kráterekre utaló egyértelmű jeleket, a fényességeltérés valószínűleg domborzati tényezőkből (dombok-völgyek, szirtek-árkok) adódhat. Biztosat azonban csak a nagyfelbontású, és az átrepülés során más szögből készült képek ismeretében lehet majd erről mondani. A mostani felvételek egy irányból készültek, így a szonda háta mögül érkező napfény kevesebb fény-árnyék kontraszttal járt a felszínen, az átrepülés során a nap fokozatosan oldalra került, amikor pedig hosszabbra nyúló árnyékok révén lehet következtetni a topográfiai részletekre.

Az égitest színe megfelel annak, amit egy Kuiper-öv béli objektumtól várunk: vörös (4.kép). A nyaki rész a legkevésbé vörös a felületen, ennek a sűrűsége is kicsi, feltételezik, hogy itt jég lehet, amelyet a két rész összeforrása után egyszerűen becsúszott az égitest felületéről a nyaki völgybe. A kisebb rész, a Thule tetején egy platószerű kiemelkedés látszik, amelyet árok vehet körbe, de erről is majd a nagyobb felbontású fotók fognak többet elárulni. Az égitest körvonalából azt már tudjuk, hogy 1km-nél nagyobb szintkülönbségek vannak a felszínen (5. kép).
A legfontosabbnak a keletkezéséről már a mostani adatokból is látott dolgok tűnnek: A két rész igen finoman, lassan közeledett csak s tapadt egymáshoz, nem drámai karambol során. Az nem világos még, hogy a keletkezés során volt kisebb törmelékek maradéka esetleg keringhet-e a „hóember” körül, ezt is csak a nagyobb felbontású képekből tudjuk majd meg (6. kép a keletkezési folyamatról).

A két összetapadt rész arról árulkodik, hogy igen primitív, vagyis a Naprendszer kialakulásának legkorábbi időszakából származó objektum az Ultima Thule. A bolygócsírák, amelyekből a Naprendszer összes égitestje összeállt, pont úgy nézhettek ki, ahogy az Ultima Thule, így egy érintetlen időkapszulát kaptunk. Hasonló ugyan az üstökösök esete is, azonban azok a napközelség során igencsak átalakulnak, így az Ultima Thule sokkal jobb információforrás a korai Naprendszerről.
A két rész sokkal gömbölydedebb formájú, mint várták, ez is arra utal, hogy lassan és finoman állt össze a kisebb darabokból, ez úgy tűnik, azokat az elméleteket és számítógépes modelleket igazolja, amelyek a bolygókezdemények lassú egybekapcsolódásáról vallanak.
Az összetételére vonatkozó mérési adatok is úton vannak, egyelőre erről még nincs információ, holnapra várnak erre vonatkozó első infravörös spektrométeres eredményeket. A vörös részek azonban lehetnek tholinok, amelyeket a felszínt érő sugárzás hozhatott létre, a kissé kékesebb nyaki rész finom szemcsés jégre utal.

A cikk a január 2-i sajtótájékoztatón elhangzottak alapján készült.

Landy-Gyebnár Mónika
(További fordítások a szerzőtől facebookon:  Égen – Földön – Föld alatt)